×
    ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
    Tájékoztatjuk, hogy Ön mint vásárló (fogyasztó) a tipton.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja, az alábbi, a Ptk. (2013. évi V. törvény) 6:77-6:81.§ alapján megírt általános szerződési feltételeket. Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív használója kíván lenni a Webáruházunk által kínált lehetőségeknek, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.
    
    Jelen dokumentum, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül.
    
    1. Üzemeltetői adatok:
    
    Cégnév: Tipton Global Kft.
    Székhely: 1056 Budapest, Belgrád Rkp. 27
    Adószám: 25386972-2-41
    Cégjegyzék szám: Cg.  01 09 272202, Kibocsájtó cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbíróság
    Szerződés nyelve: magyar
    Elektronikus elérhetőség: office@tipton.hu
    Telefonos elérhetőség: +36 17861080
    Számlaszám: 120105560012259700100005
    Nyilvántartásba vevő hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
    A tárhelyszolgáltató elérhetőségei: Lieszkowszky László - HU-1112 Budapest, Zólyomi út 34/B. Adószáma: 67118719-1-43
    
    A szolgáltató a jelen általános szerződési feltételekben a továbbiakban: üzemeltető.
    
    2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre
    
    Szemüveg, napszemüveg, szemüvegtok
    
    Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek.
    
    3. Rendelési információk
    
    A megjelenített termékek kizárólag a Webáruházon keresztül, online rendelhetőek meg, futár által történő házhoz szállítással vagy személyesen a megrendelő, vagy meghatalmazottja általi átvétellel.
    
    A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt 27%-os ÁFA-t, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját.
    
    Amennyiben az üzemeltető hibás árat tüntet fel a termék mellett, a tőle elvárható gondosság ellenére, és a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér,úgy az üzemeltető nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga.
    
    Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. A részletes szállítási díjszabás a jelen szerződési feltételek része, a Szállítási feltételek menüpont alatt. Készíts külön menüpontot a szállítási feltételeknek a saját szállítási irányelveid szerint!
    
    Webáruházunkban termékkategóriák szerint böngészhet a Megvásárolható termékek, szolgáltatások között. A felsorolt termékek mellett megtekintheti egy-egy termékek rövid leírását, árát, egyéb tulajdonságait, a teljesség igénye nélkül. Ha bővebb információt szeretne kapni a termékről, akkor kattintson a termék képére vagy nevére. Ekkor a termék oldalára jut el, ahol a termékről részletesebb tájékoztatást kaphat. Amennyiben ennél részletesebb tájékoztatásra van szüksége, úgy az üzemeltetői adatok között rögzített telefonszámon szíveskedjen felvenni a kapcsolatot az üzemeltetővel.
    
    A rendelés menete
    
    A. A kosár jelre kattintva a terméket a Kosárba helyezheti.
    
    A termékeket a Kosárba helyezheti bejelentkezés nélkül is azonban megrendelés előtt Önnek be kell lépnie a rendszerbe. Ezt csak akkor tudja megtenni, ha regisztrálja magát. A regisztrációt a következő menüpont alatt találja. Ha Ön regisztrált vásárló, de elfelejtette jelszavát, használja a jelszó Bejelentkezés emlékeztetőt. Ha itt megadja a regisztrált e-mail címét, akkor a jelszavát e-mailben elküldjük Önnek. Belépést a Bejelentkezés menüpont segítségével végezheti el. Itt adja meg regisztrált e-mail címét és jelszavát, majd nyomja meg a belépés gombot. Ha sikeres a belépés, akkor ebben az ablakban megjelenik az Ön regisztrált e-mail címe és a kilépés gomb, amely segítségével elhagyhatja az áruházat.
    
    B. A kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheti, szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy megtekintse és módosítsa ,hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, valamint ki tudja választani az Önnek legmegfelelőbb fizetési és szállítási módot, illetve törölheti az adott tételt. Lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, válassza a „vásárlás folytatása” gombot Ha minden rendben van és a megrendelés mellett döntött akkor a Pénztár gombot megnyomva véglegesítheti a megrendelését.
    
    C. Miután véglegesítette rendelését a megadott e-mail címére küldünk Önnek egy automatikus visszaigazolást, amely tartalmazza megrendelése adatait. Amennyiben nem kap ilyen levelet a rendszer nem fogadta el megrendelését. Ilyen esetben kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, a már jelzett módon, az üzemeltetői adatok segítségével.
    
    Miután elvégeztük megrendelésének feldolgozását, a megadott e-mail címére küldünk Önnek egy Megrendelés lezárva visszaigazolást. A termék kiszállítására csak ezt követően kerül sor.
    
    A megrendelésének folyamatát a megrendelés lezárásáig figyelemmel kísérheti a Megrendelés követés menüpont segítségével. Itt megtalálhatja az összes eddigi megrendelését is, amit Webáruházunkba küldött. Minden megrendelés egy egyedi megrendelés számmal azonosítható.
    
    4. Regisztráció
    
    
    Amennyiben vásárolni szeretne, úgy az első vásárlás alkalmával meg kell adnia a vásárláshoz szükséges adatokat is, így a nevét, számlázási és szállítási adatait, e-mail címét, valamint a későbbi belépéshez szükséges jelszavát. A regisztráció véglegesítése előtt szükséges a regisztrációs feltételek elfogadása is. A regisztrációt e-mailben visszaigazolja a rendszer. A vevő köteles az általa megadott jelszót bizalmasan kezelni. Amennyiben az azonosítás során a vevő egyedi azonosítója és jelszava helyes megadását követően a vevő adatai arra jogosulatlan harmadik személy birtokába kerültek, az ebből eredő károkért, illetve hátrányokért az Adatkezelő felelősséget nem vállal. A felhasználók e-mail címük megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy az üzemeltető/ szolgáltató technikai jellegű üzenetet küldjön számukra. A regisztrált adatokat az üzemeltető kérelemre törli a rendszerből. A törlési kérelem biztonsági okokból csak akkor lesz érvényes, ha a törlési kérelmet a felhasználó e-mailben megerősíti, így elkerülhető, hogy valaki szándékosan vagy tévedésből mást töröljön a regisztrációs adatbázisból. A regisztrációt az e-mail cím azonosítja, tehát egy e-mail címet csak egyszer lehet regisztrálni. 
    
    A regisztráció kötelezettségekkel nem jár.
    
    5. A megrendelések feldolgozása
    
    A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 9:00-17:00 óráig. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelésre, de ha az a munkaidő lejárta után történik, csak az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra a megrendelés. Az elfogadott megrendelés teljesítési határideje, a visszaigazolástól számítva a raktáron lévő termékek esetében 1 - 10 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, úgy a beszerzési helyétől függően 1-8 hét.
    
    Cégünk nem vállal felelősséget a megrendelt termék esetleges technikai ismertetőinek a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.
    
    6. A megrendelt termék ellenértékének és a házhoz szállítás díjának fizetésének módja
    
    A megrendelt termék fizetésének módja
    
    Banki előre utalással történő teljesítés: ha már visszaigazoltuk az Ön megrendelését, akkor a visszaigazoló e-mailben megtalálja a bankszámlaszámunkat és a megrendelésszámot, amelyre hivatkozni kell az átutalás megjegyzés / közlemény rovatában. Amennyiben az átutalt összeget jóváírják a bankszámlánkon, csak ezt követően adjuk fel a futárszolgálattal a terméket.(bankszámlaszámunkat az üzemeltetői adatok között találja meg)
    Személyesen történő teljesítés: Ez esetben Ön az üzemeltető székhelyén/telephelyén forintban fizeti meg a termék vételárát, vagy készpénzben, vagy bankkártyával.
    Bankkártyával történő fizetés a következő, érvényes és hatályos bankkártyák tulajdonosai számára lehetséges: Itt kell felsorolni az elfogadható kártyákat, pl. MasterCard, Visa Stb.
    Utánvéttel történő teljesítés: A terméket az általunk megbízott ( ide a neve)futárszolgálat szállítja ki az Ön által megadott címre, ahol a termék, vagy termékek számla szerinti árát a futárnak kell készpénzben kifizetni. Utánvétes megrendelés esetén a szállítási költséghez az utánvételi díj még hozzáadódik.
    Utánvéttel fizetés esetén a megrendelt terméket a csomag átvételekor a kézbesítőnek készpénzben kell kifizetni. 
    A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát és a garancialevelet a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés, vagy hiány esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
    
    Házhoz szállítás díjszabása
    
    Rendelési érték 0-19999 Ft között a házhoz szállítás díja: 500 Ft.
    Rendelési érték 20000 Ft felett ingyenes.
    Utánvételes megrendelés esetén a szállítási költséghez az utánvételi díj a rendelés értékéhez hozzáadódik.
    7. Szállítási határidő
    
    Raktáron lévő termékek esetében a megrendelés visszaigazolásától számitott 2 - 10 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron 2-8 hét
    
    8. Házhoz szállítási információk
    
    A webáruházunk által kapott megrendeléseket kizárólag a fedex futárszolgálat futárai kézbesítik. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 9-17 óra között. Szállítási címként célszerű olyan címet megadni, ahol a most megjelölt napszakban a futárt folyamatosan fogadni tudják, és biztosítani tudják a küldemény ellenértékének és a szállítási díjnak, valamint az utánvétel díjának a futár részére való teljesítését.
    
    Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak. Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a szállítás és visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük, újraküldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő kiegyenlítése esetén áll módunkban ismételten elindítani. 
    
    Áruházunk működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő esetleges további kérdések esetén az üzemeltető adatai között megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
    
    9. Postai szállítással kapcsolatos információk
    
    A postai küldemény elveszését, részleges elveszését, megsérülését, vagy megsemmisülését a kézbesítéskor, a kézbesítési okiraton azonnal jeleznie kell. Ennek elmulasztása jogvesztéssel jár. Kézbesítési okirat hiányában, a küldeményre vonatkozó egyéb okirattal a posta felé jogvesztő határidőn belül – vagyis a kézbesítési naptól számított 3 napon belül – a kárt azonnal jeleznie kell.
    
    10. Elállás joga
    
    A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 45/2014. kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatóak. A fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt, bontatlan csomagolású terméket. Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, úgy ezt az üzemeltetővel egyértelmű írásbeli nyilatkozatban köteles közölni (postán ajánlott tértivevényes küldeményben, vagy e-mailben). Az üzemeltető az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul köteles azt visszaigazolni a fogyasztó felé. A fogyasztó elállása esetén a megrendelt terméket köteles elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül az üzemeltetőnek visszaküldeni. A visszaküldés költsége a fogyasztót terheli.
    
    Amennyiben a fogyasztó elállási jogát gyakorolja, úgy az erre vonatkozó nyilatkozat kézhezvételét követő 7 napon belül köteles az üzemeltető a fogyasztónak az általa teljesített fizetéseket visszatéríteni, beleértve a szállítás díját is. Ez alól kivétel, ha a fogyasztó olyan fuvarozási módot választott, amely többletköltséggel jár, és amely a szokásos fuvarozástól eltérő. A szolgáltatónak a visszafizetési kötelezettségét mindaddig nem kell teljesítenie, amíg a szolgáltatott terméket vissza nem kapta, vagy amíg a fogyasztó hitelt érdemlő igazolását a termék visszaküldéséről nem kapta meg. A két időpont közötti eltérés esetén az üzemeltető a korábbi időpontot kell, hogy figyelembe vegye.
    
    Üzemeltető követelheti a fogyasztótól a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését. Ezért kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a fogyasztót terhelik.
    
    A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően, videó kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség. (például, hogy a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos volt)
    
    Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog:
    
    olyan termék esetén, melynek ára a vállalkozás által nem irányítható pénzpiaci mozgásoktól, ingadozásoktól függ.
    olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra,
    olyan termék esetében, amelynél a fogyasztó kifejezett kérésének tesz eleget az üzemeltető sürgős javítási, vagy karbantartási munkáknál
    11. Jótállás
    
    Az üzemeltető által forgalmazott egyes termékekre az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás szabályait tartalmazó 151/2003. Korm. rendelet szerint 1 éves jótállási idő áll a fogyasztó rendelkezésére a termék átadásának napjától. A vásárlót a jótállás joga akkor nem illeti meg, ha a hiba a termék fogyasztó részére való átadását követően keletkezett. A megjelölt rendelet alá nem tartozó termékek tekintetében a gyártó által biztosított jótállási idő a termék mellett feltüntetésre kerül. Ezzel kapcsolatos problémák felmerülése esetén az üzemeltető pontos információt tud adni. Jótállás esetében a fogyasztó a jótállási időn belül a meghibásodott termék díjmentes javítása, vagy cseréje illeti meg. A garanciális javítások a gyártási hibából eredő meghibásodásokra terjednek ki. A garancia feltételek a használati útmutatóban levő feltételek betartásával együtt érvényesek.
    
    Termék meghibásodása esetén a készülékhez mellékelt garancia levélen megjelölt címen és telefonszámon kaphat bővebb felvilágosítást a teendőkről, továbbá elérhetőségeink valamelyikén. A termékek garanciális szervizpontjára történő eljuttatásának költsége a vásárlót terheli. A meghibásodott készüléket közvetlenül webáruházunk szervizpontjára is visszaküldheti címre. Portósan küldött csomagokat nem vesz át átvevőpontunk, azt minden esetben visszaküldi a feladónak! A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Az üzemeltetőnek törekednie kell arra, hogy a kijavítást, vagy cserét XXX napon belül elvégezze. A jótállás körében végzett tevékenység költségei az üzemeltetőt terhelik.
    
    Egyebekben a jótállásra a Ptk.6.171-173.§-ban foglaltak az irányadóak.
    
    12. Szavatosság
    
    A szolgáltatott termék hibája esetén az üzemeltetővel szemben kellékszavatossági igény érvényesítésének van helye a Ptk. 6:159-167 :§ i szerint.
    
    13. Panaszok intézése
    
    Az üzemeltető a panaszról jegyzőkönyvet köteles felvenni,az üzemeltető adati között megjelölt helyen, és a panaszt a felvétel napjától számított öt évig, az arra adott válasszal együtt megőrizni. Az üzemeltető a hozzá érkezett panaszt a beérkezésétől számított 30 napon belül megvizsgálja és arra érdemi választ kell hogy adjon. Amennyiben panaszra az üzemeltető elutasító választ ad, azt írásban meg kell indokolnia. Az üzemeltetővel kötött szerződéséből eredő jogviták elsősorban békés úton, megállapodással a felek között, vagy a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatóság előtt intézhetők. Amennyiben ezek nem vezetnek eredményre, marad a felek számára a bírósági út.
    
    14. Adatkezelés
    
    Az üzemeltető a webáruház a használata során a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki kívülálló harmadik személy számára, kivéve abban az esetben amennyiben a alvállalkozója számára. (Pl: futárszolgálat), a megrendelés kézbesítéséhez ez szükséges. 
    
    A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai célokból. (IP cím, látogatás időtartama, stb). Ezen adatokat az üzemeltető kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére. A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezi a cookie-k használatát, letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra. A megrendelés folyamán rögzített adatokat az üzemeltető a megrendelés teljesítéséhez használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a webáruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre, és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra. A webáruház böngészése illetve a regisztráció folyamán biztosított hírlevél feliratkozás során megadott adatokat az üzemeltető bizalmasan kezeli, leiratkozás kérhető a megadott elérhetőségek valamelyikén. Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban. .
    
    A megrendeléssel kezdődő eljárás során a 2011. évi CXII. törvény rendelkezései az irányadók, a szolgáltató adatvédelmi nyilatkozata a honlapon érhető el. Készíts külön menüpontot az adatvédelmi nyilatkozatnak!
    
    15. Egyéb rendelkezések
    
    A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk (2013.évi V. törvény), fogyasztói szerződéseknél a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. kormányrendelet rendelkezései az irányadók.
    
    ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
    
    
    
     
    
    Általános tudnivalók
    
    Kérjük, figyelmesen olvassa el ezt a tájékoztatót annak érdekében, hogy megismerje hogyan kezeljük adatait.
    
    Általános Adatvédelmi Rendelet (az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendelete, a továbbiakban: GDPR) előírásainak megfelelően a Tipton Global Kft. az alábbi tájékoztatást nyújta a cég által üzemeltetett www.tiptonbudapest.com és http://vinylize.com honlappal (továbbiakban: honlap) kapcsolatosan folytatott adatkezelésről.
    
    Az érintett a honlap ügyfélkapcsolati adatlapjának használatával kapcsolatban akként nyilatkozik, hogy 16. életévét betöltötte. 16 éven aluli személy a Tipton Global Kft. adatlapján nem veheti fel a kapcsolatot a vállalattal, tekintettel arra, hogy GDPR 8. cikk (1) bekezdése alapján az adatkezeléshez történő hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének engedélye szükséges. Az Adatkezelőnek nem áll módjában a hozzájáruló személy életkorát és jogosultságát ellenőrizni, így az érintett szavatol azért, hogy a megadott adatai valósak. A megadott adatok valóságáért az érintett tartozik felelősséggel.
    
    A Tipton Global Kft. a vevők adatait az adatvédelemre vonatkozó mindenkor érvényes törvényi előírások betartásával kezeli, tárolja és dolgozza fel. Az erre vonatkozó szabályok a jelen Adatvédelmi és adatkezelési szabályzatban olvashatók, amely az adatkezelési módszerek mellett az adatvédelemre és személyes adatok biztonságos kezelésre vonatkozó intézkedéseket is rögzít.
    
    Személyes adatok felvétele, felhasználása, kezelése, az adatkezelés célja
    
    A Tipton Global Kft. kizárólag olyan személyes adatokat gyűjt és dolgoz fel, amelyeket a látogató önkéntesen bocsát rendelkezésére. Ezen adatokra (különösképpen az alábbi adatokra: név, cím, telefonszám, e-mail cím) az Ön részére nyújtott szolgáltatásaink biztosításához (és fejlesztéséhez), továbbá jelen Adatvédelmi és adatkezelési szabályzatban meghatározott célok elérésére van szükségünk.
    
    Adat – más, kifejezetten célhoz kötött hozzájáruló nyilatkozat hiányában (így különösen: DM levelek küldése) – kizárólag a szolgáltatásaink biztosítása és fejlesztése céljából, így a megrendelések teljesítése (arról történő értesítés), a megrendelés megtörténtének, teljesítésének és annak megfelelőségének igazolása, ellenőrzése, esetleges reklamációs ügyintézés, illetve a számlázás biztosítása és a megkötött szerződések bizonyítása.
    
    Amennyiben önkéntes elhatározásából külön nyilatkozatban hozzájárul ahhoz, hogy rendelkezésre bocsátott adatait DM küldemények (azaz reklámküldemények) megküldése (e-mail útján) érdekében használjuk, úgy az adatkezelés célja ezen küldemények megküldése.
    
    
    
    A kezelt adatok köre (amely adatok közül az érintett választása szerinti adatok kerülnek megadásra): név; állandó lakhely; telefonszám; levelezési cím; e-mail cím.
    
    Társaságunk a megadott személyes adatokat a jelen Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatóban meghatározott céloktól eltérő célokra nem használja, illetve használhatja fel. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak törvény ettől eltérően nem rendelkezik kötelező erővel – kizárólag az Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulásával történhet. Társaságunk nem ellenőrzi a megadott személyes adatok valódiságát. A megadott adatok megfelelősége az érintett felelőssége.
    
    Az adatkezelés jogalapja, időtartama
    
    Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul.
    
    Az adatkezelés időtartama: A személyes, nem kötelező adatok kezelése azok önkéntes megadásától azok törléséig tart. Társaságunk törli a megadott adatokat az arra vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat visszavonását követő 25 napon belül.
    
    Vásárlás esetén a számlázási adatok a jogszabály kötelező rendelkezése alapján 8 évig megőrzésre kerülnek.
    
    Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Tipton Global Kft. a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
    
    A Tipton Global Kft. az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá az adatfeldolgozással megbízott cégen kívül harmadik személynek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kötelezi.
    
    Adatfeldolgozás, adattovábbítás
    
    Társaságunk a kezelt adatokat nem továbbítja más, harmadik személy részére.
    
    Adatfeldolgozást az alábbi cég végezi Társaságunk számára:
    
    Tipton Global Kft., 1056 Budapest, Belgrád rakpart 27., 2. em.,3.
    
    Az adatok megismerésére jogosultak köre, adatkezelő személye
    
    A kezelt adatok kizárólag Társaságunk azon munkavállalói részéről kerülnek megismerésre, akik az adott célhoz kötötten szükségszerűen meg kell ismerjék az adatokat (így az adott teljesítéssel kapcsolatba kerülő bolti munkatárs, vevőpanasz esetén az azt intéző vevőszolgálati munkatárs, reklámküldemény esetén a reklámot elindító marketing munkatárs, számlázással kapcsolatosan pedig az azzal foglalkozó pénzügyi munkatárs).
    
    Adatbiztonsági intézkedésekről szóló tájékoztatás – személyes adatok védelme
    
    A Tipton Global Kft. mindent megtesz, hogy az Ön által szolgáltatott adatokat a lehető legnagyobb biztonsággal kezelje, hogy azok ne jussanak illetéktelen harmadik személyek tudomására. Személyes adataihoz csak a Tipton Global Kft. azon munkatársai férhetnek hozzá, akiknek feladatuk ellátásához ez szükséges. Interneten gyűjtött adatai védelmében a Tipton Global Kft. mindent elkövet az adatok biztonságos kezelése érdekében.
    
    Társaságunk a különböző nyilvántartásaiban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.
    
    Társaságunk informatikai rendszere és hálózata egyaránt védett a számítógéppel támogatott csalás, kémkedés, tűz és árvíz, továbbá a számítógépvírusok, a számítógépes betörések ellen.
    
    Személyes adatok módosítása, frissítése és törlése
    
    Ön bármikor kérhet felvilágosítást a Tipton Global Kft. által kezelt adatairól. Szükség esetén aktualizálhatja őket, illetve bármikor indoklás és korlátozás nélkül ingyenesen kérheti azok módosítását, továbbá azok Tipton Global Kft. adatbázisából való törlését postai úton a következő címre küldve: Tipton Global Kft., 1056 Budapest,Belgrád rakpart 27., 2.em.,3, valamint az office@tipton.hu email címen.
    
    Direkt Marketing
    
    A Tipton Global Kft. nem küld kéretlen levelet látogatóinak. A kifejezett hozzájárulásával Ön beleegyezett abba, hogy adatai a Tipton Global Kft. adatbázisába kerüljenek, és azokat Tipton Global Kft. a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX törvényben meghatározott piackutatás és közvetlen üzletszerzés céljából minden további engedélyezés nélkül felhasználhassa. Hozzájárulása megadásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Tipton Global Kft. közvetlen üzletszerzés céljából postai, illetve elektronikus úton (E-mail, SMS, MMS) reklámot továbbítson, valamint hogy adatait közvélemény- és piackutatás céljából saját szolgáltatásának fejlesztése érdekében felhasználja. Az adatszolgáltatás önkéntes, és megfelelő jogi tájékoztatás birtokában történik. Ön jogosult arra, hogy az általunk kezelt adatairól bármikor tájékoztatást kérjen, illetve hogy adatai módosítását, törlését, valamint hozzájárulását bármikor, korlátozás nélkül ingyenesen visszavonja a Tipton Global Kft. postafiók címére postai úton vagy személyesen, illetve az office@tipton.hu e-mail címre küldött bejelentéssel.
    
    “Cookie”-k
    
    A weboldalainkon gyűjtött személyes adatok mellett előfordulhat, hogy személyes adatnak nem minősülő információt, adatot, véleményt kérünk Öntől, melyhez személyes adatainak megadása nem szükséges. A személyes adatnak nem minősülő adat megadásával Ön hozzájárul a Tipton Global Kft. weboldalak tartalmának fejlesztéséhez, valamint ahhoz, hogy jobban megértsük látogatóink weboldal-látogatási szokásait. A Tipton Global Kft. profiladatok és állapotadatok gyűjtéséhez, például a böngésző típusa, a belépés dátuma és ideje stb., úgynevezett cookie-kat használ. A cookie-k olyan adatok, melyek ideiglenesen a böngészőprogramról az Ön számítógépének merevlemezére kerülnek az oldal meglátogatásával, és amelyek az oldal látogatásához szükségesek. Önmagukban nem használhatók fel a látogató személyazonosságának beazonosítására.
    
     
    
    Adatkezelő:
    
    Név: Tipton Global Kft. 
    Székhely: 1056 Budapest, Belgrád rakpart 27., 2.em.,3.
    Adószám: 25386972-2-41
    Cégjegyzékszám: 01-09-272202
    E-mail: office@tipton.hu
    
    Az érintettek jogai és jogérvényesítési lehetőségei
    
    Az Érintett az adatkezeléssel kapcsolatban jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:
    Név: Tipton Global Kft.
    Székhely: 1056 Budapest, Belgrád rakpart 27. 2.em,3.
    Adószám: 01-09-272202
    Cégjegyzékszám: 25386972-2-41
    E-mail cím: office@tipton.hu
    
    Az Érintett bármikor jogosult tájékoztatást kérni fenti elérhetőségeken a Társaságunk által kezelt, rá vonatkozó személyes adatokról, továbbá kérheti azok helyesbítését, módosítását, törlését.
    
    Társaságunk az írásbeli tájékoztatáskérés kézhezvételétől számított 25 napon belül írásban adja meg a kért tájékoztatást, illetve végzi el a kért módosítást.
    
    Kötelező adatkezelés alapján kezelt adatokat Társaságunk az előírt időtartamig őrzi meg.
    
    Az érintett jogai, jogorvoslati lehetőségek
    
    Hozzáférés joga: az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől tájékoztatást kérjen arról, hogy személyes adatai kezelése az Adatkezelőnél folyamatban van-e. Az érintett jogosult az Adatkezelő által kezelt személyes adataihoz hozzáférni.
    
    Az Érintett jogosult továbbá hozzáférni azokhoz az információkhoz is, melyeket jelen tájékoztató tartalmaz.
    
    Helyesbítéshez való jog: az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, vagy a hiányos személyes adatok kiegészítését kérje.
    
    Törléshez (“elfeledtetéshez”) való jog: az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat. Törlési kérelem esetén az Adatkezelő megvizsgálja, hogy az adatkezelésnek mi a pontos jogalapja (van-e a hozzájáruláson kívül más jogalapja), és ha a törlés feltételei fennállnak törli az adatokat. Törlés esetében az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy mind azok töröljék az adatokat, akikhez az adat az Adatkezelőn keresztül eljutott.
    
    Korlátozáshoz való jog: az Érintett jogosult arra, hogy az adatkezelés korlátozását kérje, ha vitatja az adatkezelés pontosságát, jogellenes adatkezelés esetén az adatok törlését ellenzi, az adatkezelőnek már nincs szüksége az adatra, de az érintett igényli azokat jogérvényesítés céljából, vagy az érintett a tiltakozási jogával ért az adatkezelés ellen. A korlátozás feloldásáról az Adatkezelő az Érintettet előzetesen tájékoztatja. Az Adatkezelő tájékoztatja valamennyi címzettet a korlátozásról, akivel a személyes adatot közölték.
    
    Adathordozhatósághoz való jog: az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, ezeket másik adatkezelőnek továbbítsa (vagy továbbíttassa az adatkezelővel ha ez technikailag megvalósítható). Ez a jog abban az esetben illeti meg az Érintettet, ha az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul és az adatkezelés automatizált módon történik.
    
    Tiltakozáshoz való jog: az Érintett jogosult arra, hogy saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon az adatkezelés ellen, ha az közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges, vagy ha az adatkezelés jogalapja az Adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdeke.
    
    Az Adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt (indokolatlan késedelem nélkül), legfeljebb azonban 30 napon belül az érintett erre irányuló kérelmére írásban megadja a kért tájékoztatást, illetve a hozzájárulás visszavonása esetén törli az adatokat. Az Adatkezelő helyesbítés, törlés esetén minden olyan címzettet tájékoztat, akivel az adatot közölték.
    
    
    
    Ha az Adatkezelő az érintett kérésének nem tud eleget tenni, erről az Érintettet 30 napon belül tájékoztatja.
    
    Az Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy az adatok kezeléséhez történő hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.
    
    Az érintett adatkezeléshez kapcsolódó jogait az Adatkezelő meghatározott elérhetőségein gyakorolhatja.
    
    Az érintett jogorvoslati igénye esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5., www.naih.hu, telefon: +36 (1) 391-1400, fax: +36 (1) 391-1410, ugyfelszolgalat@naih.hu), vagy választása szerint az Adatkezelő székhelye, az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszékhez fordulhat.
    
    Adatbiztonság
    
    Adatkezelő az adatkezelést akként végzi, hogy annak során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. Adatkezelő az adatokat a technológia állásának leginkább megfelelő információtechnológiai megoldásokkal védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
    
    Az érintett által a regisztráció során létrehozandó felhasználói fiók az érintett által megadott jelszóval védett.
    
     
    
    
    
    Lényeges fogalmak, meghatározások
    
    a GDPR (General Data Protection Regulation) az Európai Unió új Adatvédelmi Rendelete
    adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
    adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
    adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
    személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
    harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;
    az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
    az adatkezelés korlátozása: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozása céljából;
    álnevesítés: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni; 
    nyilvántartási rendszer: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető;
    adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi;
     
    
    Az adatvédelmi és adatkezelési szabályzat alkalmazása
    
    
    
    A szervezet megnevezése:
    
    Tipton Global Kft.
    
    A szervezet székhelye:
    
    1056 Budapest, Belgrád rakpart 27. 2.em. 3.
    
    A szabályzat tartalmáért felelős személy:
    
    Milaskey Zakariás Tamás
    
    A szabályzat hatályba lépésének dátuma:
    
    2018-05-02
    
    
    
    
    
    Ez a szabályzat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelmére és a személyes adatok szabad áramlására vonatkozó szabályokat állapít meg. A szabályzatban foglaltakat kell alkalmazni a konkrét adatkezelési tevékenységek során, valamint az adatkezelést szabályozó utasítások és tájékoztatások kiadásakor.
    
    
    
    Adatvédelmi tisztviselő alkalmazási (kijelölési) kötelezettség kiterjed minden közhatalmi szervre vagy egyéb, közfeladatot ellátó szervre (függetlenül attól, hogy milyen adatokat dolgoz fel), valamint egyéb olyan szervezetekre, amelyek fő tevékenysége az egyének szisztematikus, nagymértékű megfigyelése, vagy amelyek a személyes adatok különleges kategóriáit nagy számban kezelik.
    
    
    
    A szervezet adatvédelmi tisztviselőt alkalmaz.
    
    
    
    Adatvédelmi tisztviselő alkalmazása esetén:
    
    Neve:
    
    Milaskey Zakariás Tamás
    
    Beosztása:
    
    Tulajdonos
    
    Elérhetősége:
    
    zack@vinylize.com
    
    
    
    
    
    A szabályzat hatálya
    
    
    
    E szabályzat visszavonásig érvényes, hatálya kiterjed a szervezet tisztségviselőire, alkalmazottaira és a szervezet adatvédelmi tisztviselőjére.
    
    
    
    
    
    Dátum: Budapest, 2018.május 2.
    
    Milaskey Zakariás Tamás
    
    a szervezet vezetője
    
    
    
    
    
    
    
    
    
    A szabályzat célja
    
    E szabályzat célja, hogy harmonizálja az adatkezelési tevékenységek tekintetében a szervezet egyéb belső szabályzatainak előírásait a természetes személyek alapvető jogainak és szabadságainak védelme érdekében, valamint biztosítsa a személyes adatok megfelelő kezelését.
    
    A szervezet tevékenysége során teljes mértékben meg kíván felelni a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletében foglaltaknak.
    
    A szabályzat kiadásának fontos célja továbbá, hogy megismerésével és betartásával a szervezet alkalmazottai képesek legyenek a természetes személyek adatai kezelését jogszerűen végezni.
    
    
    
    
    
    Lényeges fogalmak, meghatározások
    
    a GDPR (General Data Protection Regulation) az Európai Unió új Adatvédelmi Rendelete
    adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
    adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
    adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
    személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
    
    harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;
    az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
    az adatkezelés korlátozása: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozása céljából;
    álnevesítés: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve, hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni; 
    nyilvántartási rendszer: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető;
    adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi;
    
    
    
    
    
    
    
    
    Az adatkezelés irányelvei
    
     
    
    A személyes adatok kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni.
    
    A személyes adatok gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történhet.
    
    A személyes adatok kezelésének célja megfelelő és releváns legyen, és csak a szükséges mértékű lehet.
    
    A személyes adatoknak pontosnak és naprakésznek kell lenniük. A pontatlan személyes adatokat haladéktalanul törölni kell.
    
    A személyes adatok tárolásának olyan formában kell történnie, hogy az érintettek azonosítását csak szükséges ideig tegye lehetővé. A személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, ha a tárolás közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történik.
    
    A személyes adatok kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve.
    
    
    
    Az adatvédelem elveit minden azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó információ esetében alkalmazni kell.
    
    
    
    A szervezet adatkezelést végző alkalmazottja fegyelmi, kártérítési, szabálysértési és büntetőjogi felelősséggel tartozik a személyes adatok jogszerű kezeléséért. Amennyiben az alkalmazott tudomást szerez arról, hogy az általa kezelt személyes adat hibás, hiányos, vagy időszerűtlen, köteles azt helyesbíteni, vagy helyesbítését az adat rögzítéséért felelős munkatársnál kezdeményezni.
    
    
    
    
    Személyes adatok kezelése
    
    Mivel a természetes személyek összefüggésbe hozhatók az általuk használt készülékek, alkalmazások, eszközök és protokollok által rendelkezésre bocsátott online azonosítókkal, például IP-címekkel és cookie-azonosítókkal, ezért ezek az adatok egyéb információkkal összekapcsolva alkalmasak és felhasználhatók a természetes személyek profiljának létrehozására és az adott személy azonosítására.
    
    Az adatkezelésre csak akkor kerülhet sor, ha az érintett személy egyértelmű megerősítő cselekedettel, például írásbeli - ideértve az elektronikus úton tett - vagy szóbeli nyilatkozattal önkéntes, konkrét, tájékoztatáson alapuló és egyértelmű hozzájárulását adja az adatok kezeléséhez.
    
    Az adatkezeléshez való hozzájárulásnak minősül az is, ha az érintett személy az internetes honlap megtekintése során bejelöl egy erre vonatkozó négyzetet. A hallgatás, az előre bejelölt négyzet vagy a nem cselekvés nem minősül hozzájárulásnak.
    
    Hozzájárulásnak minősül az is, ha valamely felhasználó az elektronikus szolgáltatások igénybevétele során erre vonatkozó technikai beállításokat hajt végre, vagy olyan nyilatkozatot, illetve cselekedet tesz, amely az adott összefüggésben az érintett személy hozzájárulását személyes adatainak kezeléséhez egyértelműen jelzi.
    
    
    Az egészségügyi személyes adatok közé tartoznak az érintett egészségi állapotára vonatkozó olyan adatok, amelyek információt hordoznak az érintett múltbeli, jelenlegi vagy jövőbeli testi vagy pszichikai egészségi állapotáról. Ide tartoznak az alábbiak:
    
    
    
    egészségügyi szolgáltatások céljából történő nyilvántartásba vétel;
    a természetes személy egészségügyi célokból történő egyéni azonosítása érdekében hozzá rendelt szám, jel vagy adat;
    valamely testrész vagy a testet alkotó anyag – beleértve a genetikai adatokat és a biológiai mintákat is – teszteléséből vagy vizsgálatából származó információk;
    az érintett betegségével, fogyatékosságával, betegségkockázatával, kórtörténetével, klinikai kezelésével vagy fiziológiai vagy orvosbiológiai állapotával kapcsolatos információ, függetlenül annak forrásától, amely lehet például orvos vagy egyéb egészségügyi dolgozó, kórház, orvostechnikai eszköz vagy diagnosztikai teszt.
    
    
    A genetikai adatot olyan, a természetes személy örökölt vagy szerzett genetikai jellemzőivel összefüggő személyes adatként kell meghatározni, és amely az érintett személytől vett biológiai minta elemzésének – különösen kromoszómaelemzésnek, illetve a dezoxiribonukleinsav (DNS) vagy a ribonukleinsav (RNS) vizsgálatának, vagy az ezekből nyerhető információkkal megegyező információk kinyerését lehetővé tevő bármilyen más elem vizsgálatának – az eredménye.
    
    A gyermekek személyes adatai különös védelmet érdemelnek, mivel ők kevésbé lehetnek tisztában a személyes adatok kezelésével összefüggő kockázatokkal, következményeivel és az ahhoz kapcsolódó garanciákkal és jogosultságokkal. Ezt a különös védelmet főként a gyermekek személyes adatainak olyan felhasználására kell alkalmazni, amely marketingcélokat, illetve személyi vagy felhasználói profilok létrehozásának célját szolgálja.
    
    A személyes adatokat olyan módon kell kezelni, amely biztosítja azok megfelelő szintű biztonságát és bizalmas kezelését, többek között annak érdekében, hogy megakadályozza a személyes adatokhoz és a személyes adatok kezeléséhez használt eszközökhöz való jogosulatlan hozzáférést, illetve azok jogosulatlan felhasználását.
    
    A pontatlan személyes adatok helyesbítése vagy törlése érdekében minden ésszerű lépést meg kell tenni.
    
    
    
    Az adatkezelés jogszerűsége
    
    A személyes adatok kezelése akkor jogszerű, ha az alábbiak valamelyike teljesül
    
    az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez;
    az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges;
    az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges;
    az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges;
    az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges;
    az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek.
    
    
    A fentiek értelmében az adatkezelés jogszerűnek minősül, ha arra valamely szerződés vagy szerződéskötési szándék keretében van szükség.
    
    
    Ha az adatkezelésre az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése keretében kerül sor, vagy ha az közérdekű feladat végrehajtásához, illetve közhatalmi jogosítvány gyakorlásához szükséges, az adatkezelésnek az uniós jogban vagy valamely tagállam jogában foglalt jogalappal kell rendelkeznie.
    
    Az adatkezelést jogszerűnek kell tekinteni akkor, amikor az az érintett életének vagy más fent említett természetes személy érdekeinek védelmében történik. Más természetes személy létfontosságú érdekeire hivatkozással személyes adatkezelésre elvben csak akkor kerülhet sor, ha a szóban forgó adatkezelés egyéb jogalapon nem végezhető.
    
    A személyes adatkezelés néhány típusa szolgálhat egyszerre fontos közérdeket és az érintett létfontosságú érdekeit is, például olyan esetben, amikor az adatkezelésre humanitárius okokból, ideértve, ha arra a járványok és terjedéseik nyomon követéséhez, vagy humanitárius vészhelyzetben, különösen természeti vagy ember által okozott katasztrófák esetében van szükség.
    
    Az adatkezelő – ideértve azt az adatkezelőt is, akivel a személyes adatokat közölhetik – vagy valamely harmadik fél jogos érdeke jogalapot teremthet az adatkezelésre. Az ilyen jogos érdekről lehet szó például olyankor, amikor releváns és megfelelő kapcsolat áll fenn az érintett és az adatkezelő között, például olyan esetekben, amikor az érintett az adatkezelő ügyfele vagy annak alkalmazásában áll.
    
    Személyes adatoknak a csalások megelőzése céljából feltétlenül szükséges kezelése szintén az érintett adatkezelő jogos érdekének minősül. Személyes adatok közvetlen üzletszerzési célú kezelése szintén jogos érdeken alapulónak tekinthető.
    
    A jogos érdek fennállásának megállapításához mindenképpen körültekintően meg kell vizsgálni többek között azt, hogy az érintett a személyes adatok gyűjtésének időpontjában és azzal összefüggésben számíthat-e ésszerűen arra, hogy adatkezelésre az adott célból kerülhet sor. Az érintett érdekei és alapvető jogai elsőbbséget élvezhetnek az adatkezelő érdekével szemben, ha a személyes adatokat olyan körülmények között kezelik, amelyek közepette az érintettek nem számítanak további adatkezelésre.
    
    Az érintett adatkezelő jogos érdekének minősül a közhatalmi szervek, számítástechnikai vészhelyzetekre reagáló egység, hálózatbiztonsági incidenskezelő egységek, elektronikus hírközlési hálózatok üzemeltetői és szolgáltatások nyújtói, valamint biztonságtechnológiai szolgáltatók által végrehajtott olyan mértékű személyes adatkezelés, amely a hálózati és informatikai biztonság garantálásához feltétlenül szükséges és arányos.
    
    A személyes adatoknak a gyűjtésük eredeti céljától eltérő egyéb célból történő kezelése csak akkor megengedett, ha az adatkezelés összeegyeztethető az adatkezelés eredeti céljaival, amelyekre a személyes adatokat eredetileg gyűjtötték. Ebben az esetben nincs szükség attól a jogalaptól eltérő, külön jogalapra, mint amely lehetővé tette a személyes adatok gyűjtését.
    
    A személyes adatok hatóságok általi, hivatalosan elismert vallási szervezetek alkotmányjogban vagy nemzetközi közjogban megállapított céljainak elérése érdekében történő kezelése közérdeken alapulónak minősül.
    
    
    
    
    Az érintett személy hozzájárulása, feltételek
    
    Amennyiben az adatkezelés hozzájáruláson alapul, az adatkezelőnek képesnek kell lennie annak igazolására, hogy az érintett személyes adatainak kezeléséhez hozzájárult.
    Ha az érintett a hozzájárulását olyan írásbeli nyilatkozat keretében adja meg, amely más ügyekre is vonatkozik, a hozzájárulás iránti kérelmet ezektől a más ügyektől egyértelműen megkülönböztethető módon kell közölni.
    Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás megadása előtt az érintettet erről tájékoztatni kell. A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon kell lehetővé tenni, mint annak megadását.
    Annak megállapítása során, hogy a hozzájárulás önkéntes-e, a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni azt a tényt, egyebek mellett, hogy a szerződés teljesítésének – beleértve a szolgáltatások nyújtását is – feltételéül szabták-e az olyan személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulást, amelyek nem szükségesek a szerződés teljesítéséhez.
    Közvetlenül gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások vonatkozásában végzett személyes adatok kezelése akkor jogszerű, ha a gyermek a 16. életévét betöltötte. A 16. életévét be nem töltött gyermek esetén, a gyermekek személyes adatainak kezelése csak akkor és olyan mértékben jogszerű, ha a hozzájárulást a gyermek feletti szülői felügyeletet gyakorló adta meg, illetve engedélyezte.
    
    
    
    
    
    
    A faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy szexuális irányultságára vonatkozó személyes adatok kezelése tilos, kivéve, ha az érintett kifejezett hozzájárulását adta az említett személyes adatok egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez.
    
    
    
    A büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó határozatokra és a bűncselekményekre, illetve a kapcsolódó biztonsági intézkedésekre vonatkozó személyes adatok kezelésére kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha az közhatalmi szerv adatkezelésében történik.
    
    Azonosítást nem igénylő adatkezelés
    
    Ha azok a célok, amelyekből az adatkezelő a személyes adatokat kezeli, nem vagy már nem teszik szükségessé az érintettnek az adatkezelő általi azonosítását, az adatkezelő nem köteles kiegészítő információkat megőrizni.
    
    
    
    Ha az adatkezelő bizonyítani tudja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy azonosítsa az érintettet, erről lehetőség szerint őt megfelelő módon tájékoztatja.
    
    
    Az érintett személy tájékoztatása, jogai
    
    A tisztességes és átlátható adatkezelés elve megköveteli, hogy az érintett tájékoztatást kapjon az adatkezelés tényéről és céljairól.
    
    Ha a személyes adatokat az érintettől gyűjtik, az érintettet arról is tájékoztatni kell, hogy köteles-e a személyes adatokat közölni, valamint, hogy az adatszolgáltatás elmaradása milyen következményekkel jár. Ezeket az információkat szabványosított ikonokkal is ki lehet egészíteni annak érdekében, hogy az érintett a tervezett adatkezelésről jól látható, könnyen érthető és jól olvasható formában általános tájékoztatást kapjon.
    
    Az érintettre vonatkozó személyes adatok kezelésével összefüggő tájékoztatást az adatgyűjtés időpontjában kell az érintett részére megadni, illetve, ha az adatokat nem az érintettől, hanem más forrásból gyűjtötték, az ügy körülményeit figyelembe véve, ésszerű határidőn belül kell rendelkezésre bocsátani.
    
    Az érintett jogosult, hogy hozzáférjen a rá vonatkozóan gyűjtött adatokhoz, valamint arra, hogy egyszerűen és ésszerű időközönként, az adatkezelés jogszerűségének megállapítása és ellenőrzése érdekében gyakorolja e jogát. Minden érintett számára biztosítani kell a jogot arra, hogy megismerje különösen a személyes adatok kezelésének céljait, továbbá ha lehetséges, azt, hogy a személyes adatok kezelése milyen időtartamra vonatkozik,
    
    
    
    Az érintett jogosult különösen arra, hogy személyes adatait töröljék és a továbbiakban ne kezeljék, ha a személyes adatok gyűjtésére vagy más módon való kezelésére az adatkezelés eredeti céljaival összefüggésben már nincs szükség, vagy ha az érintettek visszavonták az adatok kezeléséhez adott hozzájárulásukat.
    
    Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett számára biztosítani kell a jogot arra, hogy bármikor díjmentesen tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen.
    
    
    
    A személyes adatok felülvizsgálata
    
    Annak biztosítása érdekében, hogy a személyes adatok tárolása a szükséges időtartamra korlátozódjon, az adatkezelő törlési vagy rendszeres felülvizsgálati határidőket állapít meg.
    
    
    
    A szervezet vezetője által megállapított rendszeres felülvizsgálati határidő: 1 év.
    
    
    
    Az adatkezelő feladatai
    
    
    
    Az adatkezelő a jogszerű adatkezelés érdekében megfelelő belső adatvédelmi szabályokat alkalmaz. Ez a szabályozás kiterjed az adatkezelő hatáskörére és felelősségére.
    
    Az adatkezelő kötelessége, hogy megfelelő és hatékony intézkedéseket hajtson végre, valamint, hogy képes legyen igazolni azt, hogy az adatkezelési tevékenységek a hatályos jogszabályoknak megfelelnek.
    
    Ezt a szabályozást az adatkezelés jellegének, hatókörének, körülményeinek és céljainak, valamint a természetes személyek jogait és szabadságait érintő kockázatnak a figyelembevételével kell meghozni.
    
    
    Az adatkezelő az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre. E szabályzat alapján az egyéb belső szabályzatokat felülvizsgálja és szükség esetén naprakésszé teszi.
    
    Az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó megfelelő nyilvántartást vezet a hatásköre alapján végzett adatkezelési tevékenységekről. Minden adatkezelő és adatfeldolgozó köteles a felügyeleti hatósággal együttműködni és ezeket a nyilvántartásokat kérésre hozzáférhetővé tenni az érintett adatkezelési műveletek ellenőrzése érdekében.
    
    
    
    
    
    Az adatkezeléssel kapcsolatos jogok
    
    A tájékoztatás kéréshez való jog
    
    Bármely személy a megadott elérhetőségeken keresztül tájékoztatást kérhet arról, hogy a szervezet milyen adatait, milyen jogalapon, milyen adatkezelési cél miatt, milyen forrásból, mennyi ideig kezeli. A kérelmére haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül, a megadott elérhetőségre tájékoztatást kell küldeni.
    
    
    A helyesbítéshez való jog
    
    Bármely személy a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti bármely adatának módosítását. Erről kérelmére haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül intézkedni kell és a megadott elérhetőségre tájékoztatást kell küldeni.
    
    A törléshez való jog
    
    Bármely személy a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti adatának törlését. Kérelmére ezt haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül meg kell tenni és a megadott elérhetőségre tájékoztatást kell küldeni.
    
    
    A zároláshoz, korlátozáshoz való jog
    
    Bármely személy a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti adatának zárolását. A zárolás addig tart, amíg a megjelölt indok szükségessé teszi az adatok tárolását. A kérelemre ezt haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül meg kell tenni és a megadott elérhetőségre tájékoztatást kell küldeni.
    
    
    
    
    A tiltakozáshoz való jog
    
    Bármely személy a megadott elérhetőségeken keresztül tiltakozhat az adatkezelés ellen. A tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül meg kell vizsgálni, annak megalapozottsága kérdésében döntést kell hozni és a döntésről a megadott elérhetőségre tájékoztatást kell küldeni.
    
    
    
    Az adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőség
    
    Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
    
    Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
    
    Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c 
    Telefon: +36 (1) 391-1400 
    Fax: +36 (1) 391-1410 
    E-mail: ugyfelszolgalat (kukac) naih.hu 
    URL: https://naih.hu 
    Koordináták: É 47°30'56''; K 18°59'57'' 
    
    
    
    Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatátvevő az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A pert az érintett - választása szerint - a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.
    
    A szervezet feladatai a megfelelő adatvédelem érdekében
    
    Az adatvédelmi tudatosság. Biztosítani kell a szakmai felkészültséget a jogszabályoknak való megfeleléshez. Elengedhetetlen a munkatársak szakmai felkészítése és a szabályzat megismerése.
    Át kell tekinteni az adatkezelés célját, szempontrendszerét, a személyes adatkezelés koncepcióját. Az adatvédelmi és adatkezelési szabályzattal összhangban kell biztosítani jogszerű adatkezelést és adatfeldolgozást. 
    Az adatkezelésben érintett személy megfelelő tájékoztatása. Figyelni kell arra, hogy - ha az adatkezelés az érintett hozzájárulásán alapul, - kétség esetén az adatkezelőnek kell bizonyítania, hogy az adatkezeléshez az érintett személy hozzájárult.
    Az érintett személynek nyújtott tájékoztatás tömör, könnyen hozzáférhető és könnyen érthető legyen, ezért azt világos és közérthető nyelven kell megfogalmazni és megjeleníteni.
    Az átlátható adatkezelés követelménye, hogy az érintett személy tájékoztatást kapjon az adatkezelés tényéről és céljairól. A tájékoztatást az adatkezelés megkezdése előtt kell megadni és a tájékoztatáshoz való jog az adatkezelés során annak megszűnéséig megilleti az érintettet.
    Az adatkezelésben érintett személy főbb jogai a következők:
    a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférés;
    a személyes adatok helyesbítése;
    a személyes adatok törlése;
    a személyes adatok kezelésének korlátozása;
    a profilalkotás és az automatizált adatkezelésen elleni tiltakozás;
    az adathordozhatósághoz való jog.
    Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A tájékoztatási kötelezettség biztosítható egy olyan biztonságos online rendszer üzemeltetésével, amelyen keresztül az érintett könnyen és gyorsan hozzáférhet a szükséges információhoz.
    Át kell tekinteni a szervezet által végzett adatkezeléseket, biztosítani kell az információs önrendelkezési jog érvényesülését. Az érintett személy kérésére adatait késedelem nélkül törölni kell, amennyiben az érintett személy visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulást.
     Az érintett személy hozzájárulásából félreérthetetlenül ki kell derülnie, hogy az érintett beleegyezik az adatkezelésbe. Ha az adatkezelés az érintett hozzájárulásán alapul, kétség esetén az adatkezelőnek kell bizonyítania, hogy az adatkezelési művelethez az érintett hozzájárult.
    Gyermekek személyes adatkezelése esetén kiemelt figyelmet kell fordítani az adatkezelési szabályok betartására. Közvetlenül gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások vonatkozásában végzett személyes adatok kezelése akkor jogszerű, ha a gyermek a 16. életévét betöltötte. A 16. életévét be nem töltött gyermek esetén, a gyermekek személyes adatainak kezelése csak akkor és olyan mértékben jogszerű, ha a hozzájárulást a gyermek feletti szülői felügyeletet gyakorló adta meg, illetve engedélyezte.
    A személyes adat jogellenes kezelése vagy feldolgozása esetén bejelentési kötelezettség keletkezik a felügyelő hatóság felé. Az adatkezelőnek indokolatlan késedelem nélkül – ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, –  meg kell tenni a bejelentést a felügyeleti hatóságnak, kivéve akkor, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személy jogait tekintve.
    Bizonyos esetekben indokolt lehet az adatkezelőnek az adatkezelést megelőzően adatvédelmi hatásvizsgálatot lefolytatni. A hatásvizsgálat során meg kell vizsgálni, hogy a tervezett adatkezelési műveletek a személyes adatok védelmét hogyan érintik. Ha az adatvédelmi hatásvizsgálat megállapítja, hogy az adatkezelés valószínűsíthetően magas kockázattal jár, a személyes adatok kezelését megelőzően az adatkezelőnek konzultálnia kell a felügyeleti hatósággal.
    Abban az esetben, ha a fő tevékenységek olyan adatkezelési műveleteket foglalnak magukban, amelyek jellegüknél, hatókörüknél vagy céljaiknál fogva az érintettek rendszeres és szisztematikus, nagymértékű megfigyelését teszik szükségessé, adatvédelmi tisztviselőt kell kinevezni. Az adatvédelmi tisztviselő kinevezése az adatbiztonság megerősítését célozza.
    
    
    Adatbiztonság
    
    Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
    
    A nyilvántartásokban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítani kell, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.
    
    Az adatbiztonság megtervezésekor és alkalmazásakor tekintettel kell lenni a technika mindenkori fejlettségére. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt kell választani, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene az adatkezelőnek.
    
    Adatvédelmi tisztviselő
    
    Adatvédelmi tisztviselő kijelölése kötelező az alábbi kritériumok alapján:
    
    az adatkezelést közhatalmi szervek vagy egyéb, közfeladatot ellátó szervek végzik, kivéve az igazságszolgáltatási feladatkörükben eljáró bíróságokat;
    
    az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó fő tevékenységei olyan adatkezelési műveleteket foglalnak magukban, amelyek jellegüknél, hatókörüknél vagy céljaiknál fogva az érintettek rendszeres és szisztematikus, nagymértékű megfigyelését teszik szükségessé;
    az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó fő tevékenységei a személyes adatok büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó határozatokra és bűncselekményekre vonatkozó adatok nagy számban történő kezelésére vonatkoznak.
    Amennyiben adatvédelmi tisztviselő kijelölése kötelező, akkor arra az alábbi szabályok vonatkoznak:
    
    Az adatvédelmi tisztviselőt szakmai rátermettség és különösen az adatvédelmi jog és gyakorlat szakértői szintű ismerete, valamint az adatkezelés ellátására való alkalmasság alapján kell kijelölni.
    
    Az adatvédelmi tisztviselő az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó alkalmazottja is lehet, de szolgáltatási szerződés keretében is elláthatja feladatait.
    
    Az adatkezelőnek vagy az adatfeldolgozónak kötelező közzétenni az adatvédelmi tisztviselő nevét és elérhetőségét, és azokat a felügyeleti hatósággal is közölni kell.
    
    
    
    
    Az adatvédelmi tisztviselő jogállása
    
    Az adatkezelőnek biztosítania kell, hogy az adatvédelmi tisztviselő a személyes adatok védelmével kapcsolatos összes ügybe megfelelő módon és időben bekapcsolódjon. Biztosítani kell, hogy az adatvédelmi tisztviselő szakértői szintű ismereteinek fenntartásához szükséges források rendelkezésre álljanak.
    
    Az adatvédelmi tisztviselő a feladatai ellátásával kapcsolatban utasításokat senkitől nem fogadhat el. Az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó az adatvédelmi tisztviselőt feladatai ellátásával összefüggésben nem bocsáthatja el és szankcióval sem sújthatja. Az adatvédelmi tisztviselő közvetlenül az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó legfelső vezetésének tartozik felelősséggel.
    
    Az érintettek a személyes adataik kezeléséhez és jogaik gyakorlásához kapcsolódó valamennyi kérdésben az adatvédelmi tisztviselőhöz fordulhatnak.
    
    Az adatvédelmi tisztviselőt feladatai teljesítésével kapcsolatban titoktartási kötelezettség vagy az adatok bizalmas kezelésére vonatkozó kötelezettség köti.
    
    Az adatvédelmi tisztviselő más feladatokat is elláthat, de a feladatokkal kapcsolatban összeférhetetlenség ne álljon fenn.
    
    
    
    Az adatvédelmi tisztviselő feladatai
    
    Tájékoztat és szakmai tanácsot ad az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó, továbbá az adatkezelést végző alkalmazottak részére;
    ellenőrzi az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó személyes adatok védelmével kapcsolatos belső szabályainak való megfelelést;
    kérésre szakmai tanácsot ad az adatvédelmi hatásvizsgálatra vonatkozóan, valamint nyomon követi a hatásvizsgálat elvégzését;
    együttműködik a felügyeleti hatósággal.
    
    
    
    Adatvédelmi incidens
    
    Az adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
    
    Az adatvédelmi incidens megfelelő és kellő idejű intézkedés hiányában fizikai, vagyoni vagy nem vagyoni károkat okozhat a természetes személyeknek, többek között a személyes adataik feletti rendelkezés elvesztését vagy a jogaik korlátozását, a hátrányos megkülönböztetést, a személyazonosság-lopást vagy a személyazonossággal való visszaélést.
    
    Az adatvédelmi incidenst indokolatlan késedelem nélkül, legkésőbb 72 órán belül be kell jelenteni az illetékes felügyeleti hatóságnál, kivéve, ha az elszámoltathatóság elvével összhangban bizonyítani lehet, hogy az adatvédelmi incidens valószínűleg nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve.
    
    Az érintett személyt késedelem nélkül tájékoztatni kell, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személy jogaira és szabadságára nézve, annak érdekében, hogy megtehesse a szükséges óvintézkedéseket.
    
    Ügyviteli és nyilvántartás célú adatkezelés
    
    A szervezet a tevékenységéhez tartozó esetekben, illetve ügyviteli és nyilvántartási célból személyes adatokat is kezelhet.
    
    Az adatkezelés alapjául az érintett személy megfelelő tájékoztatásán alapuló önkéntes és határozott hozzájárulás szolgál. A részletes tájékoztatás – amely kiterjed az adatkezelés céljára, jogalapjára és időtartamára, valamint az érintett személy jogaira - után az érintettet figyelmeztetni kell az adatkezelés önkéntes jellegére. Az adatkezeléshez való hozzájárulást írásban rögzíteni kell.
    
    Az ügyviteli és nyilvántartási célból történő adatkezelés az alábbi célokat szolgálja:
    
    a szervezet tagjainak és munkavállalóinak adatkezelése, amely jogszabályi kötelezettségen alapul;
    a szervezettel megbízási jogviszonyban álló személyek adatkezelése kapcsolattartási, elszámolási és nyilvántartási célból;
    a szervezettel üzleti kapcsolatban álló más szervezetek, intézmények és vállalkozások kapcsolattartói adatai, amelyek természetes személyek elérhetőségi és azonosítási adatai is lehetnek;
    A fentiek szerinti adatkezelés egyrészről jogszabályi kötelezettségen alapul, másrészről pedig az érintett személy kifejezetten hozzájárult adatai kezeléséhez (például munkaszerződés céljából vagy weboldalon partnerként regisztrált, stb.)
    
    A szervezethez írásos formában eljuttatott – személyes adatokat is tartalmazó – dokumentumok (például önéletrajz, álláskeresési jelentkezés, egyéb beadvány, stb.) esetében az érintett személy hozzájárulását vélelmezni kell. Az ügy lezárulta után – további felhasználásra vonatkozó hozzájárulás hiányában – az iratokat meg kell semmisíteni. A megsemmisítés tényét jegyzőkönyvben kell rögzíteni.
    
    Az ügyviteli célú adatkezelés esetében a személyes adatok kizárólag az adott ügy irataiban és a nyilvántartásokban szerepelnek. Ezen adatok kezelése a kezelés alapjául szolgáló irat selejtezéséig tart.
    
    
    
    Az ügyviteli és nyilvántartási célból történő adatkezelést - annak biztosítása érdekében, hogy a személyes adatok tárolása a szükséges időtartamra korlátozódjon, - évente felül kell vizsgálni, a pontatlan személyes adatokat haladéktalanul törölni kell.
    
    Az ügyviteli és nyilvántartási célból történő adatkezelés esetében is biztosítani kell a jogszabályoknak való megfelelést.
    
    Egyéb célból történő adatkezelés
    
    Amennyiben a szervezet olyan adatkezelést kíván végezni, amely ebben a szabályzatban nem szerepel, előzetesen ezen belső szabályzatát kell megfelelően kiegészíteni, illetve az új adatkezelési célnak megfelelő rész-szabályokat hozzákapcsolni.
    
    A szabályzathoz tartozó egyéb dokumentumok
    
    
    
    Az adatvédelmi és adatkezelési szabályzathoz kell kapcsolni és azzal együtt kezelni azokat a dokumentumokat és szabályozásokat, amelyek például az adatkezeléshez hozzájáruló írásbeli nyilatkozatot tartalmazzák vagy például weboldalak esetén a kötelező adatkezelési tájékoztatót írják le.
    
    Az adatkezelés alapjául szolgáló jogszabályok
    
    AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet).
    2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.
    A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény.
    A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet.
    2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről.
    2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről.